2016. július 30., szombat

Lagzi 2.0

Majd, ha lesz több kép (nekem nincs csak vagy 4-5), akkor ide fognak kerülni.

2016. július 27., szerda

Kökös locsi

Ma ezt próbálták ki.
Még sosem voltunk itt.
Anya szerint tiszta jó hely.

2016. július 26., kedd

Locsi

Ma egyet fürödtek hármasban, apa sajna dolgozik, nem tud nyaralni többet.
A "paradicsomban" voltak.
Este 8-ig ültek ott, olyan jól telt.
Boti is egyre ügyesebben úszik, a legjobban a 3 film közül a középsőn látszik.
Van idejük, lehet még lesz ilyen program mostanában. Nyár van, kell nyaralni. Ott ettek is, s nem volt nyűgölés az alvás hiánya miatt sem. Egyre könnyebben megy a déli alvás kihagyása, de attól még ha nincs program akkor ágyba kerülnek. Hétfőn is 6kor keltek fel, az utazás után.

https://goo.gl/photos/zhvnnyuaqxZVPH5ZA

Anya meglepi parti

Péntek óta szervezte apa, mégis úgy sikerült hogy a vendégek legmeglepőbb tagjai egyszerre értek a célhoz anyával.
Sikerült megoldani egy kis nyári sötétítő odahúzással ami fel sem tűnt az alanynak.
Igazán meglepett volt. Azt mondta valami sutyorgás feltűnt neki, gondolta kap egy tortát (kapott) de arra nem számított, hogy ennyi ember itt lesz.

https://goo.gl/photos/ZiPW8L8AaQedcALJA

Fog

Elég hosszú ideje nem írtam már olyan posztot, ahol a "fog" cimke szerepel.
Nos, Saci bal also kapafoga mozog.
Úgy látszik kezdődik.

2016. július 25., hétfő

Udvarhelyen, Septimia

Péntek este autókáztunk egyet.
Még mindig nem értünk el oda, hogy ne halljuk azt, hogy "még mennyit kell menni?", de egyre jobban bírják ezt az utat. Alvás nélkül is meg lehet oldani.
Ildi mamánál alszunk, mert jobban férünk. Másik mamánál ott vannak Katáék is.
Nagyon jól le lehet őket foglalni a kutyával, de úgy tűnik Gombóc azért nem ugyanaz a szint mint Bruno Hong Kongban. Boti őt választaná magának.
Szombaton délben töltött bárány. Délután Katáék mentek fényképezkedni, úgyhogy mi elmentünk egyet csobbanni a Septimia-ba. Márk is eljött Öcsivel.
Este megint nem volt semmi jó kaja. Nyakas karajra fanyalodtunk és miccsre.
A terv szerint vasárnap maradunk s hétfőn reggel megyünk haza.

2016. július 17., vasárnap

Utolsó napi locsi

A gyerekeknek az az igazi nyaralás, ha pancsi van. Gondoltuk akkor így zárjuk a hetet. Vissza mentünk Repulse Bay be egyet, mert ez van legközelebb.
A hely nagyon szép, de megint mocskos. Talán még mocskosabb volt mint legutóbb. Kár érte. Azon filóztam, hogy mekkora ellentmondás van a mocsok, és a sok építkezés között. Olyan dolgokat építenek, hogy az eszem megáll tőle. Olyan utak vannak, emeletes autósztrádák, hogy csak na. Metrók, utak, hegy és óceán alatt, emeletes hidak a tenger fölött stb. A parton például a korlát Braille írással van ellátva... lásd a képen.

Amúgy jól telt, ültünk vagy 4ig.

https://goo.gl/photos/cEW1LACD4f192cAc8

Most pakolunk.

2016. július 16., szombat

Ocean Park

Ma ez volt soron. Nagyon tetszett, kár, hogy nem volt több idő még több mindent kipróbálni.
Boti magassága miatt ez az kimaradt sajna.

Éjjel 1 van.
Jó éjt.

https://goo.gl/photos/QWTA6wb6J6asL7BQA

2016. július 15., péntek

Péntek

Ma soppingoltunk, játszótér felderítés volt. Ezúttal déli alvás is volt. Este parkban nézelődtünk. Este felmentem a lakóház tetejére.

https://goo.gl/photos/LmhJ4VkaxfL4YV2Q6

2016. július 14., csütörtök

Disneyland

Halogattuk, legfőképpen az időjárási viszonyok miatt. Aztán ma, egye fene. Zuhogott mikor elindultunk.
Nem egy olcsó mulatság, de kicsi gyerekekkel van értelme. Nagyobbakkal talán nem annyira.
A legjobban a lövöldözős játék tetszett, de voltak még érdekesebb dolgok.
A végén a felvonulás az ... megáll az eszem.
Lejártuk a lábunkat mentünk vagy 10 kilométert, voltak helyek ahova nem álltunk sorba.  Miért nem? Vagy azért mert Boti kicsi volt hozza, vagy azért mert 50 percet kellett várni hogy bejuss, vagy ilyenek.
Ez volt a legrosszabb az egészben. Sorbaállni. Nem tudom ezt hogy lehetne javítani, nem tudom máshol hogyan csinálják de ez itt rossz volt. Párizsban ha jól értem 10szer ekkora a Disneyland.
Egyébként nagyon profisan meg van szervezve, külön metróvonaluk van, jegyvásárlás, biztonsági csomagellenőrzés, az emberek terelgetése optimizálva, hajók szekerek meg minden úgy van megoldva hogy a kiszálló és beszálló emberek ne akadályozzák egymást. Igazi iparosított szórakozás.
Az  időjárás az megint egy mínusz, de ezzel az itteniek nincs mit kezdjenek. Ez a nagy pára olyan mintha dzsungelben lennél. Elképzelésem sincs arról hogyan lehet ezt megszokni. Láttunk szülőket akik a gyerek pólója alá törölközőt tettek, s mikor mentek be a melegből a nagyon hideg légkondicionált terembe, akkor azt kivette. Gondolom a terv az volt, hogy kiveszi az izzadságot, s marad a gyerek egy száraz pólóban. Nem tudom mennyire működik ez is...

Ezt a neten kaptam:
A felvonulas, szinekkel, hangokkal


2016. július 13., szerda

Történelmi múzeum

Ma ez volt soron. Reggel esett s nem akartunk rizikózni olyan programmal ami időjárásfüggő.
Ez a hely kb ugyanott van mint a másik múzeum, a 2 bejárat egymással szemben áll, 10 méterre.
Nagyon sok érdekesség van itt is de összességében véve a másik jobban tetszett a gyerekeknek mint ez.
Este sétálni mentünk de csak kettesben, soppingoltunk pár órát.

https://goo.gl/photos/pmaJVQTmmQu2eWE36

2016. július 12., kedd

Big Buddha

Ma nem esett, mint a tegnap, rászántuk magunkat a Buddha szobor meglátogatására. Jól tettük. Borongós volt, de nem esett. S a napsütés hiánya miatt nem volt éppen olyan meleg. Metró, "libegő", majd gyaalog vagy 260 lépcső. Nagyon szép hely, nem tudom mit mondjak róla. A képek magukért beszélnek. Mi egyéb van a képeken : metróból lőtt képek, a reptér, a Macau fele készülő út. (Tengeren és szárazon, egy olyan rész is látszik, ahol megy majd az út, hídon, majd lebukik a tenger alá, hogy helyet adjon a hajóknak, majd megint kijön a tenger alól, s híd lesz belőle)

Nem tudtam lefényképezni a tehénillatot a szobor környékén, vagy a szerzetesek áriáját.

Képek: https://goo.gl/photos/STARQrZLB6S5iBPeA

2016. július 10., vasárnap

Macau

Ezt a két napot nem tudom hogyan tudjam röviden összefoglalni. Macau benne volt az útitervben, de én arra gondoltam, higy reggel komp, városnézés, este komp. Hugi kicsit sem így gondolta, s meglepett egy kétnapos programtervvel. Ottalvás a Sheraton hotelben.

Szombaton délben indultunk mert dolgoznia kellett, de nem volt gond, sikerült sok mindent megnézni. Ott ettünk a központban egy portugál étteremben.

Ja. A komp. Soha nem utaztunk vízen ilyen sebességgel. Le van fényképezve. Az a piros ... katamarán.

A város hihetetlenül szép. Sokkal európaibb mint Hong Kong, de ugyanúgy tele van kínaiakkal. Sok magas épület ott is, de zsúfoltság nem annyira. Ja és ugyanolyan meleg.

A hotelről nem tudom mit mondjak, sosem voltunk ilyen hotelben, s nem tudom mikor megyünk még ilyen helyre. Ott vannak a képek. Sosem voltam 10-edik emeletnél magasabban, most a 38. emeleten laktunk. Gyönyörű kilátással, és annyira felszerelve, hogy a villany felgyújtása is komplikáltnak tűnt.

Elkaptunk egy óriási nagy vihart éjjel "odafent" , s eszembe jutott nagyi is :-D

Délelőtt pici pancsi, a kiadós svéd asztalos reggeli után. Kicsit hűs volt a víz, nem akart mindenki fürdeni, de a gyerekek imádták, ott voltunk vagy 2 órát. A hétvége fénypontja volt nekik, hogy Raj-t megpróbálták Kata tanácsára víz alá nyomni.

Meglestük Erikával a kaszinót is, Macau erről híres, legálisan lehet pénzt elszórni. Ilyent sem láttunk eddig.

Utána a Venetian hotelhez is benéztünk, ahol fedett helyen lehet gondolázni. Az eget is úgy rajzolták fel, hogy össze zavar rendesen, megtréfálja az agyadat,  azt hiszed tényleg kint vagy.
Ott ebédeltünk, aztán megfáradva irány haza. A kompon elaludt 1-2 ember.

Fényképezkedtünk a Dózse palota (Velence), a Szent Márk téri Campanile di San Marco torony (Velence) , s az Eiffel torony másolatai melett is.

https://goo.gl/photos/hW7nvkEmcjjdHJWP9

2016. július 9., szombat

Koreai kaja csütörtökön este

Szokatlan kísérlet. Nyersen hordják ki a pácolt dolgokat. Te teszed a sütőlapra, s annyira sütöd meg amennyire akarod. Mackó intézte a sütést. Pálcikákkal kellett (volna) enni. Az a sárga pld a szélén az tojás. Vagy 15 tányér különböző egyebet hoztak ki melléje, húsból pedig csirke és disznó is volt.

Sosem nyűgözött le engem pld a szimpla saláta, de itt valami olyan szósz volt rajta, hogy ilyen finomat még nem ettem salátát.

https://goo.gl/photos/3WUCigwPJY8zNP5s5

Kínai érdekességek

Csütörtökön délután. ...

Rizspapir feltekerve és szósz. Elég semleges íze volt, leginkább az édes szósz ízét lehetett érezni.

Halgolyó és laska. Boti imádja a golyókat.

Mangó borotvált. "Shaved" ... Nem biztos hogy borotválásnak kell fordítani. Fincsi. Olyan mint a fagyi.

Szago, mangó, pomelo puding.

Disznóhus felszúrva.

2016. július 8., péntek

Nepartak

Ez egy kemény vihar (tájfun) ami úgy néz ki, hogy kikerül minket. Mi a piros pötty vagyunk.

Lamma sziget, Hung Shing Ye beach

Ma ismét elmentünk egyet strandolni. Ezúttal busz és hajóval.
Elnéztem a sziget keleti és nyugati oldalát, úgy hogy nem a tegnap kinézett partra juttunk. Viszont így is jól sikerült a dolog.
A part sokkal jobb mint a Repulse Bay a múltkor, csak nehezebb eljutni oda. Tisztább a víz is, a homok is jobb.
2 méter szintkülönbség volt a víznek érkezéskor a távozásihoz viszonyítva. Eleinte a víz 2-3 méter után nekem már nyakig ért. Mikor jöttünk el,  akkor Boti bemehetett 20-30 méterre a parttól, s még mindig nem lepte el őt sem.

Azt hiszem életemben először láttam banán fát, terméssel.

Képek: https://goo.gl/photos/H84LJzvJ4oxSqvFy6
Kikötőtől a partig: https://www.strava.com/activities/634061920

Megvan a hétvégére a program. Útlevél kell hozza.

2016. július 7., csütörtök

Majmos kirándulás

2 metró és egy busz kellett, hogy eljussunk oda. De tetszett nekik.

Szabadon élnek, ezrével, ha jól tudom. Etetni nem szabad őket s kell vigyázni, hogy nehogy agresszív legyen, megijedhet vagy valami.
Vagy 20-at számoltunk meg, 2 vagy 3 kölyök is volt. Nem félnek. Dél fele lehet melegük volt, mert odalettek.
Egyik ott egy csövön lemászott a víztározóba, inni. A gyerekek nagyon élvezték.
Csendes nyugis környéken van, de máshol is lehet ilyen nézni. Sokan vannak. Nagyon meleg volt, erősen megizzadtunk.

Képek : https://goo.gl/photos/PhEFtdwTyBF4qnY88

Útvonal : https://www.strava.com/activities/632751002

2016. július 6., szerda

Tudományos Múzeum, Nan Lian Garden

Nan lian garden volt a mai célpont. Reggel viszont arra ébredtünk, hogy esik. Dézsából öntötték.

Átszerveztük. Múzeum látogatható esőben is. Metróval mentünk. Most már ismerjük a metró működését annyira, hogy automatából vettük a jegyet. Nehezebb azt eldönteni, hogy a célállomáson melyik kijáratnál kell kijönni. Főleg ha van a,b,c,d,e,f,g,h,i,j nevű kijárat a föld alól.

Mikor kibújtunk, akkor nem volt sok ernyőre szükség, eresz alatt messze el tudtunk somfordálni.

A múzeum tetszett a gyerekeknek is, voltak érdekes dolgok, amivel le lehet őket nyűgözni. Érdekes fizikai kísérletek gyerekesített változatai, látványosan megoldva. Nehéz lenne elmesélni miket láttunk ott. De van pár kép.

Mikor belefáradtunk, akkor jött a kérdés. Haza, vagy tovább? Vettünk valami útszéli kaját, s irány a másik metró.

Nan Lian. Ezt nem tudom hogyan írjam le. Gyönyörű szép. Fák, bokrok, pagodák, tavak, kövek, vízesések. Csend, nyugalom. Egy olyan építészeti stílus ami nekem nagyon tetszik. Voltam a Velencei Dozse palotában is, de ez az egyszerű letisztult stílus sokkal közelebb van hozzám mint az a cifra arany izé. Mivel nem egy elbújtatott helyen van, hanem a városban, ezért megértem azokat akiket zavar, hogy a háttérben felhőkarcolók vannak. De ez az egyetlen dolog amibe bele tudok kötni.

A képek :
https://goo.gl/photos/2gvKqa5MWXR2BQhU8

2016. július 5., kedd

Lézer show

A mai nap nyugis volt. Délelőtt séta a közeli parkban, ebéd,  utána alvás.
Apa és tata akupunktúrás kezelést teszteltek.
Este metró, megnéztük a felhőkarcolók tetején előadott lézer show-t.
Bruce Lee és Jackie Chan emlékekkel fényképészkedtünk.

https://goo.gl/photos/ZAaiDQkowSxgcamr9

2016. július 4., hétfő

Botanikus kert, Viktória park

Ma négyesben mentünk sétálni. Növények, madarak, vízesések, felhőkarcolók, villamos, üzletek, sportos park s minden. A gyerekeknek tetszett, de volt, hogy elegük volt a sétálásból. Nagyon vigyorogtak, amikor a fák lombjai között sétálva a madár odajött hozzuk. Okosan van megtervezve, s szépen van kivitelezve, illetve tisztán tartva a madárház. ("Aviary") Ja és ingyen van. Otthon elképzelhetetlen az ilyen szerintem.

A hozzánk legközelebbi park, a Viktória park is hihetetlenül szép és tiszta és rendezett. Lehet vagy 30 sportot űzni, minőségi körülmények között.

https://goo.gl/photos/M2rH7DjSEQ17CwQQ8

2016. július 3., vasárnap

Utólagzi, troli

Ma volt egy pár órás utólagzi. Elméletileg ma olyanok kellett volna jöjjenek akik nem voltak meghívva a lagzira de azért láttunk egy két "ismerős"  arcot.
Vittünk a gyerekeknek kifestőst, hogy jobban teljen az idő, de amúgy is rövidebb volt ez, úgyhogy nem volt gondunk velük. Ugyanolyan sok féle finom kaja, ezúttal van pár kép is a menüről. Büfé stílusban, hogy minél több mindent lehessen kipróbálni. :-)
Ma aláírásra kerültek a papírok is, és a menyasszonyt felkérték még egy millió csoportképre.
A hotel mellett rövid séta. Halak, teknősbékák, tenyérnyi pillangók.
Fura az eső. Feltűnik, roppintja 5 percig (mintha tényleg csak ennyit tartana, mindig) s kész is van.
Az alvás is más. Valamiért könnyebb aludni. Eddigi rekord 11.30. A poén pedig az, hogy ekkor keltünk fel, de nem csak mi, hanem a gyerekek is, sőt tata is!
Este anya és apa elmentek egyet trolizni. A gyerekeket nem érdekelte. De szerencsére volt kivel itthon maradjanak. Mi nekiindultunk. Légkondicionálás nélküli emeletes buszban. 1 óra menet, 1 óra jövet. Nézelődés. Illat kavalkád, fény kavalkád, ember kavalkád. 20 vagy 40 emeletes épületek. Bolt bolt hátán. Annyi ember, hogy az egyik útkereszteződésben mintha egesz Udvarhely ott lett volna a zebrán.
A gyerekek nem panaszkodtak. Rajzfilm, pizza, fagyi ... mire panaszkodtak volna? Nekik is jó estéjük volt . :-)

2016. július 2., szombat

Repulse bay - locsi

Ma elmentünk fürdeni.

Idese megyünk többet. Nagyon mocskos volt a víz.
Az öltözők is nagyon mocskosak voltak.

Szerencsére az időjárás tökéletes volt. Nem sütött nagyon a nap, felhős volt, de bőven elég meleg. Így is túlpirultunk picit. A víz hőmérséklete is jó. Cseppet sem volt hideg.

Sok sok kínai. Képeket csináltak de nem mentek vízbe. Minket pedig bámultak. Anyával szelfiztek.

A gyerekeket semmi sem zavarta, jól érezték magukat. Persze hogy nem is akartak elmenni onnan. Pizzáztunk egyet s irány haza. Taxiban Boti megaludt.

Este sétálni mentem tatával.

https://goo.gl/photos/uc3y1tz5Y1J3YaJ18

Indiai lagzi

Délben indultunk, egy nagyon elegáns szállodában volt a csajok száriba öltöztetése. Nagyon idő igényes művészet, mert a szoknya és a felső az csak alap. A végén jön egy 5 méteres anyag ami fel van tekerve a csajokra. Hogy úgy álljon ahogy kell, millió biztosító tű megy bele.
Volt ott egy kis kaja is, room service. Életemben olyan finom szendvicset nem ettem. Volt szalmapityu is meg ilyenek.
Onnan indult a csapat a lagziba. 2 csoportra osztva. Az új hely a Repulse Bay Veranda volt, az is egy nagyon szép étteremmel, s egy szép udvarral ahol a szertartás volt.
Kicsit késve indult a dolog, és eléggé elhúzódott, de érdekes volt. Szokatlan események, fura nyelv (apu szanszkrit szöveget hablatyolt a színpadon), érdekes ruhák, sok sok különböző ember, Kambodzsából, Amerikából, Európa több részéről, és persze soksok indiai vendég.
A nap lement, már nem volt olyan meleg, e azért kemény volt a dolog, főleg a szári miatt a csajoknak és a menyasszonynak. Át is öltözött utána.
Az eszem iszom légkondicionált teremben volt, olyan ételekkel hogy egyik másikról azt sem tudtuk hogy mi az. Végig próbáltunk majdnem mindent, kagyló, szusi, indiai, grillezett bárány comb, ravioli, akármi is volt. A gyerekek vajas kenyérrel beérték. Nagyon óvatosan megkostoltak ezt azt, de nem sok mindent. A csoki szökőkútat is kipróbáltuk. Eperrel és marshmallow-val.
Kaja után lett egy jó kis dinom dánom. Nagyon jó hangulat volt, táncolt a fiatalabbja rendesen. A menyasszonyt pedig egy numa numa dallal is meglepték. Román zene basszus. Apuval táncoltak pedig fájt a háta is.
Shrey hozott haza, éjjel 2 körül feküdtek le a gyerekek is.